Kati útijegyzetei: Szivárványosok

Szombat reggel nehéz szívvel indultam. Két kedves írországi lány, akikkel együtt indultunk, befejezte a gyaloglást. Kicsordultak a könnyeink a búcsúzkodáskor. Mint azt már napokkal előtte is tanultam, ilyenkor csak a türelem segít.

Kicsit magányosan, de békében a lelkemben indultam útnak. A nap felkelte előtt már lehetett tudni, esőre áll az idő. Aztán megjelent az égen egy olyan tiszta és erős szivárvány, amit még életemben nem láttam! Kivirult a lelkem, elfelejtettem a merev lábakat, és az egész napom felvirágzott. Kora délután értem Granon-ba. Ott szintén a csoda várt. Tudtam Gábortól, hogy a templomban van a szállás, de ott megélni azt, amit az a hely jelent, semmilyen módon nem leírható. A hely varázsán kívül, a közös vacsora elkészítése, a bohém, jókedvű felvonulás a sütődéhez a kenyérért, a jó hangulat, a közös mosogatás, rendrakás, felejthetetlen! Az esti közös imáról pedig nem tudok valósághű beszámolót mondani.

Reggel frissen, jókedvűen indultam. Az idő nagyon kellemes volt, bár az első pillanattól kezdve benne volt a levegőben az eső. Eldöntöttem, ma nem fogok megázni! így is lett! Szeles, felhős éggel, kellemes hőmérsékletben kezdődött a nap. Néhány kilométer után szitáló esőben gyalogoltam, de ahhoz kevés volt, hogy elővegyem az eső szerelést. Hol sütött, hol szitált. Megjelent megint a szivárvány! Hihetetlen volt, hogy milyen élesen kivehetőek voltak a színek! A képek nem tudják ezt visszaadni! Egész nap jókedvűen, vidáman gyalogoltam, miközben olyan tisztán egynek éreztem magam a természettel, a Jó Isten csodálatos teremtményével, amit az ember csak akkor élhet át, ha nap mint nap abban él és mozog. Vasárnap lévén minden faluban bementem a templomba, ami nyitva volt. Szinte a legkisebb helyen is gazdagon díszített templomok vannak. Egyik településnél a hegyoldalban arra lettem figyelmes, hogy talán rétisasok kerengenek a hegyoldal felett. Amikor beértem a faluba, a templom tornya tele volt fészkekkel. Nem tudom, a sasoké volt-e, sajnos nem értek hozzá, minden esetre megható volt.

Talán az utolsó két nap volt az, amit "vártam" a Camino-tól. Nem esett nehezemre, szinte karnyújtásnyira éreztem magam a Jó Istenhez és a természethez is. Talán ezek voltak az első napok, amikor nem csak a folyamatos ima volt jelen az óráimban, hanem kialakult valamilyen párbeszéd is a Jó Istennel. Szivárványos napokat éltem meg!