Augusztus 4-én, vasárnap du. 4.05-kor, az Örvendezés Hegyéről megpillantottam Santiago de Compostella ezer éves karedrálisát. Az utolsó órában, mielőtt felértem a híres magaslatra, Händel Fiatal Messiás c. művét hallgattam. Azt hiszem, hogy ma nem fogom tudni még hasonlatokkal sem érzékeltetni pontosan az élményt. Talán, amikor 5-6 éves lehettem és szenteste vártam hogy az angyalok végre csengessenek, az ajtó kinyíljon és végre bemehessek a karácsonyfához, akkor volt bennem ilyen gyermeki várakozás. Hogy mi után? Nem is tudom. Hiszen annyi mindent kaptam az úton. Nem maradt bennem más csak a "Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is" kikristályosodott vágya.
Az úton megtanultam hosszan és mélyen imádkozni. Szívembe zártam minden imakéréseteket és nem csak az adott napon, hanem máskor is kértem a Mennyei Atyát szeretteimért, értetek, magamért, a velem együtt úton lévőkért.
Annyira sokan, oly sok ok és cél miatt indulnak el a Camino-n. Egyetlen közös bennünk, hogy Isten gyermekeiként zarándokolunk. A gyermek, pedig szeretnivaló kedves, őszinte és tiszta. Akik hatalmas lelkesedésel beszélnek, erről az olykor igencsak fájdalmas és sok erőfeszítést kívánó útról, nagyon szép példái ennek a gyermeki, mondjuk inkább istengyermeki lelkületnek. Igen, a gyermek, ha fáj a szüleihez szalad, még akkor is, ha látható volt hogy az engedetlenség miatt történt a baj. Apa vagy anya ölében elmúlik a fájdalom. Letörli a könnyeket az arcunkról és megvígasztal. Bármi is történt, érezzük, hogy szeret minket.
Némelyek úgy vélik, hogy attól máris jobb lesz a világ, ha a Camino derüjéből, türelméből, toleranciájából hazavisznek valamennyit a zarándokok. Ebben alighanem igazuk is van, ám aminek sokkal nagyobb, átütő hatása lenne, az a felismerés, hogy azért vagyunk képesek ilyenek lenni, mert Isten fiaiként, testvérként viszonyulunk egymáshoz az úton.
Azt is sokan mondják, hogy Compostellában nem ér véget az út. Megtanultunk járni rajta, most már csak folytatni kell. Én ezt másként fogalmazom meg. Valójában örömünket leljük abban, hogy játszunk. Ha mosolyog ránk valaki, akkor visszamosolygunk, ha valaki mesél valamit őszinte érdeklődéssel meghallgatjuk, ha valakinek elfogyott a vize, vagy az élelme, adunk neki, ha valakinek fáj valamije, őszintén aggódunk érte és megpróbálunk segíteni rajta. Mi ez? Szeretet és jóság. Ahol szeretet van és jóság, ott van Isten. A jó hír hogy ezért nem kell végigjárni a Camino-t! A felismert igazság kötelez..... vagy inkább fogalmazzunk így: nagyon jó istengyermekesdit játszani.
