Gábor útijegyzetei: Az árvíz

Az árvíz az elmúlt hetekben másfajta „terhelést” is adott. Gondolom azért, hogy a vándorbot ne törje fel a tenyeremet, egy kis homoklapátolással meg kellett alapoznom a tenyérkeménységemet is. Szeretem az árvizet. Mióta itt lakunk ez a harmadik jelentősebb. Zsákolni kell. Ilyenkor az egész község lent van a Duna parton. Azok is szóba elegyednek egymással, akik máskor jó, ha egy fejbiccentéssel köszöntik egymást. Mindenkinek van mondanivalója. Aki nem tud lapátolni, az szendvicset, vizet vagy teát kínál. De van némi szíverősítő is és sör is. Sok harsány nevetés is hallatszik. Valahogy annyira rendben van minden. Senki nem rohan, hogy le ne késse a legújabb népbutító sorozatot. Olyan mintha abban versengenénk, hogy ki tud többet tenni a közös ügyért. Ránk sötétedik. Jönnek a szúnyogok. Idén elviselhetetlenül sok van belőlük. Kitartunk. Közösségben vagyunk, együtt teszünk mindannyiunkért. Érdekes a helyzet. A munkahelyén kibírhatatlanul erőszakos cégvezető kedélyesen anekdotázik a szemmel láthatóan más társadalmi réteghez tartozó utcabélivel. Mindenki biciklivel vagy gyalog érkezik. A merci vagy a BMW most itt nagyon égő lenne. Hmmm. Ha felismernénk, hogy a pénz szaporítására épülő ideálok soha nem engedik, hogy az árvíz jótékony hatása felüljerekedjen…