Kati útijegyzetei

Majdnem két napot töltöttem Santiagoban, kétszer láttam lengetni a Botafumeirot Szerencsésnek is mondhatnám magam. Volt időm a gyönyörű katedrálisban elmélyedni gondolataimban, imádkozni, hálát adni. Jó volt találkozni zarándoktársakkal, örülni és gratulálni egymásnak, mesélni élményeinkről, fantasztikus történeteket hallani, elérzékenyülni búcsúzáskor. Szombat reggel hárman indultunk Finisterrébe. Az első nap emberi távot kellett bejárni, de második és harmadik nap nagyon hosszúnak ígérkezett, 34, 32 km. Vasárnap egy óra gyaloglás után eltévedtünk. Valahol elvétettünk egy jelzést. Több mint egy órai keresgélés után találtunk vissza az útra, ami legalább plusz 5 km-t jelentett azon a napon, amikor egyébként is 34 km-t kellett gyalogolni. Ráadásul a két társam eldöntötte, ők nem jönnek végig, valahol megállnak útközben, négy nap alatt teszik meg a távot Finisterrébe.

Az utolsó napokban egyedül gyalogoltam, jól esett elmélyedni a gondolataimban. érdekes érzés volt, mert egyrészről nagyon vártam, hogy Santiagóba érjek, másrészről szinte féltem, mert akkor valami befejeződik. Aztán rájöttem, szó sincs befejezésről! Ellenkezőleg, ez valaminek a kezdete! Az, hogy megérkezem Santiagóba, elindíthatja bennem, hogy a következő lépcsőfokra léphetek!

Nagy vívódást jelentett az is, hogy melyik napon érjek be, de elhatároztam, tartom magam az eredeti tervhez, és 24-én akarok megérkezni.

Két nap vívódás, tolerancia. Napok óta gyalogoldtam egy KEDVES kanadai hölggyel, aki nagyon ragaszkodott hozzám. Még is úgy éreztem, szeretnék egyedül gyalogolni, mert szükségem van rá, ezért jöttem! Folyamatosan beszélt, ha sietősre vettem, kért, hogy ne rohanjak, ha lassan mentem, hátha magamban gyalogolhatok, mindig megvárt, kérdezte jól vagyok-e. Szóval úgy éreztem, szükségem van az én utamra. Pénteken az első pihenő után én elindultam, ö még nem volt készen. Így egész nap egyedül lehettem, nagyon jó volt, már nagyon hiányzott. Délután, mivel megbeszéltük, hol szállunk meg, találkoztunk újra, amikor elmesélte, eltévedt, néhány km-t pluszban gyalogolt, tehát rosszul éreztem magam. Este nagyon kellemesen telt, mert a galíciai szelíd gesztenyést nem tudtam kihagyni, gyűjtöttem gesztenyét.. Szerencsére, illetve az isteni gondviselésnek köszönhetően a szálláson volt kandalló, és "természetesen" gesztenye sütő eszköz is hozzá, tehát este gesztenyét sütöttünk.

Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Hat nap Mazarife, San Justo de La Vega, Rabanal, Molinaseca, Cacabelos, Vega de Valcarce. Kicsit máshogyan alakultak a megállóim, mint ahogy terveztem. Többet mentem, illetve olyan is volt, hogy az előre eltervezett szálláshely egyszerűen zárva volt, ezért tovább kellett mennem, ha akartam, ha nem. Ezért jutalomból nagyon kellemes szálláshely fogadott a következő helyen.

Nagyon szép napok vannak mögöttem. Egyrészről a személyes felajánlásaim kapcsán sok értékes gondolatot kaptam. Egyik fontos dolog a barátság értéke, ami sokszor felér egy családi kapcsolattal. Persze valahogy máshogyan, hiszen egy baráttal az ember sokszor más dolgokról beszél és más dimenzióban van a kapcsolat, mint a családi kapcsolatok. Nem gondolom, hogy megelőzné a családi kötődést, de más. Köszönöm a Jó Istennek, hogy ilyen barátokkal ajándékozott meg! Adjon nekik jó egészséget, szeretetet és kitartást a nehézségekben!

Négy nap Sahagun, Hermanillos, Mansilla, Leon. Az első két napon két nagyon rövid szakasz volt beütemezve. Így volt előre eltervezve, ami hihetetlen. Annyira fáradt voltam és annyira jól jött, ezek voltak a pihenő napjaim. A Jóisten súgott, amikor terveztem az utam!

Az elmúlt négy nap nagyon váldozatos volt úgy időjárásban, mint érzelmekben. Castrojeriz, Frómista, Carrion, Ledigos. Az első napon ragyogó időben szárnyaltam, a másodikon csendes esőben kitartóan gyalogoltam, a harmadikon kicsit nehezemre esett a gyaloglás, pedig az ég olyan szinkavalkádot mutatott, hogy hihetetlen. A felhők között olyan kék eget lehetett látni, ami elmondani nem lehet. Hosszú fennsíkon egyenes szakaszok, melyek gondolkodásra késztetik az embert. Ugyan ez a negyediken is.

Ezekben a napokban főleg az járt a fejemben, mennyire nagy szükségem van a Fájdalmas rózsafüzér bevezető üdvözlégyekbem imádkozott titkokra:

- aki értelmünket megvilágosítsa,   - aki emlékezetünket erősítse,   - aki akaratunkat tökéletesítse.

Három állomás, San Juan de Ortega helyett Atapuerca, Burgos, Hornillos. Hétfőn jól indult a nap, tehát elhatároztam, kicsit többet gyaloglok, hogy másnap könnyebb legyen. Jól tettem, mert esett az eső, főleg déltől. Másnap Burgosba végig szakadó esőben, kicsit eltévedve, de megérkeztem. Némi technikai nehézségek megnehezítették a napom, mint hogy totálisan átázott mindenem. Ennek köszönhetően nem sok kép készült az elmúlt három napban.

Szombat reggel nehéz szívvel indultam. Két kedves írországi lány, akikkel együtt indultunk, befejezte a gyaloglást. Kicsordultak a könnyeink a búcsúzkodáskor. Mint azt már napokkal előtte is tanultam, ilyenkor csak a türelem segít.

Kicsit magányosan, de békében a lelkemben indultam útnak. A nap felkelte előtt már lehetett tudni, esőre áll az idő. Aztán megjelent az égen egy olyan tiszta és erős szivárvány, amit még életemben nem láttam! Kivirult a lelkem, elfelejtettem a merev lábakat, és az egész napom felvirágzott. Kora délután értem Granon-ba. Ott szintén a csoda várt. Tudtam Gábortól, hogy a templomban van a szállás, de ott megélni azt, amit az a hely jelent, semmilyen módon nem leírható. A hely varázsán kívül, a közös vacsora elkészítése, a bohém, jókedvű felvonulás a sütődéhez a kenyérért, a jó hangulat, a közös mosogatás, rendrakás, felejthetetlen! Az esti közös imáról pedig nem tudok valósághű beszámolót mondani.

A hetedik napon Los Arcosból indultam, Viana volt a cél. Mindössze 19km, mégis nagyon soknak tűnt. Aránylag időben, vagy is három óra körül megérkeztem. A másnap reggel érdekesen indult. Nem tudom említettem-e már, de nem szeretek korán indulni, olyan 7-fél8 magasságában. Reggel Vianaban mikor kiléptem a szállásról, egy picinyke toll szállt előttem, ahogy kinyújtottam a kezem, pont belerepült. Valaki rögtön mondta, az őrangyalod vigyáz rád! Eltettem a kis pihét a pénztárcámba, fáradtan, nehéz lábakkal elindultam. Rövid idő múlva arra lettem figyelmes, senki nincs körülöttem. Egy útkereszteződéshez értem, ahol egy jelzés nem volt! Az őrangyalom küldött egy jó embert egy traktorral, aki elmutogatta merre menjek, hogy visszataláljak a jó útra. Csak kb 1- másfél km-t tettem meg feleslegesen, amiért nagyon hálás voltam. A nap folyamán később egyik lépést figyelve egy másik majdnem ugyan olyan kis tollacskára lettem figyelmes. Felvettem, és betettem a másik mellé. Estére ennek is megtaláltam az értelmét. Amikor fizettem egyik helyen, az első kicsi tollat valószínűleg elveszítettem. Kaptam még egy lehetőséget, hogy ne felejtkezzek el köszönetet mondani! Igen, vigyáznak rám.

A harmadik napon nagyon elfaradtam. Szinte az egész utat végigimádkoztam. Nem tudom mennyire kedves az Úrnak amikor az ember számolatlanul mondja az imákat, minden esetre nekem erőt ad. Nem tudok zenét hallgatni, sem hangoskönyvet, mert zavar a fülhallgató. Késön, öt óra után értem Pamplonába. A város tele volt, természetesen a szállások is. Ennek köszönhetően viszont némi kis extra pénzért egy kétágyas szobában kaptam szállást, és fürdőkáddal kényeztethettem magam. A város nagyon szép, de turistáskodni nem volt erőm. Az esti szentmisén sikerült résztvettem a Szűz Mária templomban.