Gábor útijegyzetei: Nézzétek az ég madarait

Valószínû, hogy minden zarándokra egyszer rátör a fáradtság. Szombaton a szabadban aludtam 10-15 zarándokkal együtt egy félig fedett sportpályán. Éjszaka fél kettô fele csendesedtek el a gyerekek. Hûvös szél is fújt, nem sokat tudtam aludni. Még alig pitymallott, akkor elindultam. Mentem vagy 30 km-t hegyre föl, hegyrôl le. A lábfejem kezdett szétmenni. Olyan volt, mintha rálépett volna egy elefánt. Azért jó volt, mert elôttem néhány méterrel két fiatal francia nagyon szép énekeket énekelt. Gyönyörû volt a táj is. A 30 fok feletti meleg és az út kihívásai viszont eljuttattak a holtpontomra. Örültem, hogy megérkeztem Viana-ba. Ez volt mára kitûzve.

Még a városka határában levô térképen megnéztem, hogy hol vannak a zarándokszállások. Rögtön az elsôbe be akartam menni, de már az is tele volt. Vasárnap lévén tele volt a város is. Egyetlen porcikám sem akart már továbbmenni. 12 km a következô város. De nincs mit tenni, menni kell. Már majdnem kiléptem a kisváros kapuján, amikor egy kedves hölgy megragadta a karomat és elvezetet a városka templomának zarándokszállására. Tudtam tusolni, kaptam vacsorát is. Igazi spanyol házi specialitásokat. Kényelmes matracon jó társaságban. Mindezt szeretetbôl ingyen! Lehet, hogy nem véletlen volt, hogy a sok ember közül pont engem, pont akkor..... a címben foglalt evangéliumi rész jutott eszembe. Mt.6. 25-34.