Kati útijegyzetei: Hagyjuk, hogy Isten írja az életünket

Négy nap Sahagun, Hermanillos, Mansilla, Leon. Az első két napon két nagyon rövid szakasz volt beütemezve. Így volt előre eltervezve, ami hihetetlen. Annyira fáradt voltam és annyira jól jött, ezek voltak a pihenő napjaim. A Jóisten súgott, amikor terveztem az utam!

Hétfőn nagyon megfogott Ferenc Pápa egyik üzenete: "Hagyjuk, hogy Isten írja az életünket, vagy mi akarjuk azt írni? A szelídségről van itt szó! Szelídek vagyunk Isten szava iránt? Képesek vagyunk megtalálni Isten Szavát a mindennapi történésekben, vagy inkább a saját gondolataink tartanak fogva bennünket és nem hagyjuk, hogy az Úr meglepetése beszéljen hozzánk?" 

Erre figyelve teltek napjaim. Próbáltam hallgatni Isten szavát! Sok érdekes gondolatot kaptam, főként a személyes szándékaim és felajánlásaim kapcsán. Milyen nehéz megtanulni elfogadni a "megváltoztathatatlant"! Legyen az betegség, családi konfliktus, családtag elvesztése, bármi. Pedig Isten mindannyiunkat egyenként a tenyerén hordoz! Nem büntet minket, hanem olyan élethelyzetbe hoz, amivel küldetésünk van. Valamilyen módon üzenetet hordoz az életünk, magunk, sokszor mások számára. Hányszor van az, hogy a mi "szenvedéseink" másoknak adnak inspirációt, másokat tesz az Úr általunk jobbá. Sokan keressük a küldetésünk, mert hisszük, az Úrnak szándéka van velünk! Nem csak a mindennapi életet kell élnünk, nem csak élveznünk kell ezt a gyönyörű világot, amit Isten megteremtett számunkra. Tevékeny részt kell vennünk az Ö művének tökéletesítésében. Az utat azonban nekünk kell megkeresni! Saját életünkön belül, saját problémáink kapcsán.

Az utóbbi napok üzenete számomra, meg kell tanulnom, tanulnunk elfogadni saját életünket, helyzetünket, mert az Isten a tenyerén hordoz akkor is, ha mi nagyon nehéznek érezzük azt, amit át kell élnünk!

Jó az Isten tenyerén érezni magam!