Két nap vívódás, tolerancia. Napok óta gyalogoldtam egy KEDVES kanadai hölggyel, aki nagyon ragaszkodott hozzám. Még is úgy éreztem, szeretnék egyedül gyalogolni, mert szükségem van rá, ezért jöttem! Folyamatosan beszélt, ha sietősre vettem, kért, hogy ne rohanjak, ha lassan mentem, hátha magamban gyalogolhatok, mindig megvárt, kérdezte jól vagyok-e. Szóval úgy éreztem, szükségem van az én utamra. Pénteken az első pihenő után én elindultam, ö még nem volt készen. Így egész nap egyedül lehettem, nagyon jó volt, már nagyon hiányzott. Délután, mivel megbeszéltük, hol szállunk meg, találkoztunk újra, amikor elmesélte, eltévedt, néhány km-t pluszban gyalogolt, tehát rosszul éreztem magam. Este nagyon kellemesen telt, mert a galíciai szelíd gesztenyést nem tudtam kihagyni, gyűjtöttem gesztenyét.. Szerencsére, illetve az isteni gondviselésnek köszönhetően a szálláson volt kandalló, és "természetesen" gesztenye sütő eszköz is hozzá, tehát este gesztenyét sütöttünk.
Itt el kell mesélnem, hogy egy napja együtt gyalogoltunk egy német öt gyermekes családdal! A legkisebb gyermek 5 éves, a legnagyobb 11-12. Az apuka egy kétszemélyes gyerek utánfutót húz, ahova a két kicsi néha beülhet, ha elfárad, egyébként arra van rögzítve a hét tagú család összes holmija. Kivéve a három legnagyobb gyermekét ( 9-10-12 évesek) mert ők hátizsákban viszik a ruhájukat! Hegynek le van fék a kiskocsin, felfelé viszont a gyerekek segítenek tolni. Ja a kövek, az nem egyszerű, de megoldják! Szóval ezzel a fantasztikus családdal tölthettem az estét egy nagyon kellemes szálláson, a gyerekek is nagyon szerették a sült gesztenyét!
Ezután a kellemes este és hosszas vívódás után meghoztam a döntést, egyedül akarok gyalogolni, hiszen ez az én Caminom. Reggel azonban a hölgy megkérdezte, jöhet-e velem. Mivel reggel sötétben indulunk, tudom, hogy fél, tehát mondtam neki, hogy indulhatunk együtt. Két óra után azonban ö megállt valamit fényképezni, én pedig tovább mentem. Jött egy nagyobb emelkedő, ami után nem láttam a közelemben. Megálltam a következő pihenö pontnál, majd indultam tovább. A következő szálláshelyet nem beszéltük meg, tehát "elvesztettem". Egyrészről lelkiismeret furdalásom van, másrészről tudom, hogy ez a Camino része. Sokat köszönhetek neki, még is úgy érzem, ennek itt volt az ideje, vagy is a mi időnk lejárt. Mindig szeretettel fogok rá gondolni, illetve remélem, még összefutunk ezen a rövid úton, illetve Santiagóban. Sok KEDVES embert ismertem meg, akiket mind "elvesztettem" illetve "megtaláltam".
Egyébként több mint egy hónapja indultam, tehát harminckét napja gyalogolok! Hihetetlen! Santiagóig kevesebb mint 50 km van hátra. Hihetetlenül sok lépés, gyönyörűség, tapasztalat, a természet csodái, ima és az Isten közelsége, szeretete, gondoskodása amiket ezekben a napokban megéltem. Hála érte!
