Az utolsó napokban egyedül gyalogoltam, jól esett elmélyedni a gondolataimban. érdekes érzés volt, mert egyrészről nagyon vártam, hogy Santiagóba érjek, másrészről szinte féltem, mert akkor valami befejeződik. Aztán rájöttem, szó sincs befejezésről! Ellenkezőleg, ez valaminek a kezdete! Az, hogy megérkezem Santiagóba, elindíthatja bennem, hogy a következő lépcsőfokra léphetek!
Nagy vívódást jelentett az is, hogy melyik napon érjek be, de elhatároztam, tartom magam az eredeti tervhez, és 24-én akarok megérkezni.
23-án történt egy érdekes dolog. Zuhogott az eső, bőrig áztam, elkezdett csendesedni. Néhány tíz méterre előttem egy udvarból kijött egy hátizsákos férfi, gondoltam oda húzódott az eső elől, most indul tovább. Mentem utána és nem sokkal később egy 6-8 főből álló francia zarándok csoport várakozott. Kicsit meg is szaporáztam a lépteimet, mert nem akartam "tömegben" gyalogolni. Akkor fejeztem be a délelőtti imádságomat, 23-a lévén éppen az Isten hazánkért térdelünk elődbe dalt énekeltem, amikor hangos kiabálásra lettem figyelmes. Hátranéztem, és a francia csoport egy emberként kiabálta" Camino this way"! A férfi is hátranézett, majd ment tovább. Én visszafordultam, és valóban arra kellett menni, amerre a csoport mutatta. Álltam és nem győztem hálálkodni, hogy figyelmeztettek! Persze nem győztem hálát adani, hogy hirtelen ennyi őrangyalom lett, az igazi őrangyalomnak, a Szüzanyának és az Urnak is. Aztán azon gondolkodtam, ez most mi volt? Nem tudtam, és nem is nagyon akartam megfejteni! Azt viszont megtanultam, sokszor vagyunk előítélettel mások iránt feleslegesen. Sokszor hajlamosak vagyunk más után "menni" pedig nekünk mindig a saját utunkat kell járni. Az egész napom ennek a jegyében telt. Délután amikor beértem Santiago határában a Monte del Gozo szállásra, hihetetlen öröm volt, hogy nem kellett ki tudja hány felesleges kilométert megtenni.
Igen ám, de ott volt a hatalmas kisértés, valóban meg akarok állni egy óra járásra Santiagótól? Aztán meggyőztem magam a fentiek alapján, igen!
Másnap reggel indulás után tíz perccel elkezdett ömleni az eső! Pedig olyan szépen indult ez a várva várt nap! Egy kis belső vívódás után elfogadtam, ha esik, hát essen, nem fogja a napomat elrontani. Csurom vizesen, amikor megpillantottam a Szent Jakab Katedrális tornyait, hát nem csak az eső csorgott az arcomon! Fél tíz felé járt. Elmentem a zarándok irodába, ahol megkaptam a Compostellát, útbaigazítást kaptam és némi informárió beszerzése után beültem a katedrálisba, a zarándok mise ugyan12 -kor kezdődik, de ha ülni szeretne az ember, jó ha egy órával előtte ott van. Így aztán volt egy kis idő még beszélgetni a Jóistennel.
Mise után természetesen sorbanállás Szent Jakabhoz, a katedrális körbejárása, majd az ismerősök üdvözlése. Egy kis örömködés, evés, ivás, majd szálláskeresés. Este, a különleges napra egy kis kényeztetés, és elmondhatom, az eső nem tudta elrontani a napomat!
