Megpróbálom egy bejegyzésbe sűríteni az utóbbi egy hetünket.
Mind az időjárás, mind a terepviszonyok nagy változatossággal szolgáltak. Volt benne minden: eső, szél, napsütés, nagyváros, néhány házas falu, sík terep, hegy... A zarándokok színes összetétele meg persze továbbra is áll. Carrión de Los Condes-ban például egy kanadai lengyellel ismerkedtünk meg. Rövid beszélgetés után este már együtt mentünk a zarándok misére utána meg persze gyakorlatba ültettük a közhelyszerű rigmust:
Lengyel, magyar két jó barát,
Együtt harcol, s issza borát.
Harcolni nem kellett...
Amikor indultunk a misére meghívtuk az izraeli szobatársunkat is. Neki már néhány nappal korábban említettük, hogy milyen jók a zarándok misék, és ő pedig őszinte érdeklődést mutatott. Rövid magyarázatot adtunk neki a liturgia főbb elemeiről, majd nagy nyíltsággal vett részt a misén ott Carriónban.
Zbyszek lengyel barátunkkal azóta a legváratlanabb pillanatokban es helyeken futunk össze. Legutóbb Astorga egyik peregrino menüs helyén (van jó nehány!) 71 éves és iszonyú sok dologgal foglalkozik, amikor éppen nem a torontói felhőkarcolók statikájával bajlódik még mindig főállásban.
Bercianos del Real Camino: az "Albergue Parochial" első magyar vendégei voltunk, pedig jó néhány évtizede (vagy inkább évszázada) üzemel. Meg is látszik rajta mondjuk. Ennek örömére az esti közös vacsorán fel is kértek, hogy énekeljünk valamit magyarul. Utánunk aztán minden nemzet fiai felléptek hazájuk egy-egy dalával kivéve az argentin házaspárt. Ők táncoltak. Nem is akárhogyan! Mi a "tavaszi szél vizet áraszt" dalocskának az ősbemutatója mellett döntöttünk. Elő is adtuk. Trióban, mert egy harmadik magyar is befutott: István Veszprémből. Tessék. Ha egyszer a magyarok elindulnak...
Istvánt egyébként egy Vicenzino nevű olasz vette szárnyai alá, mert honfitársunk az első napi kb 80! km után igencsak sántított. A második naptól kezdve együtt menetelnek, miközben az olasz folyamatosan áriákat énekel. Egyébként az említett esten is több éneket adott elő olaszul meg franciául. A franciák nem is kaptak műsoridőt emiatt.
Egyébként nagyon jók a parókiai szállások (Gábor mesterünknek igaza volt). A lelki töltet mellett egy közösségi élményt is nyújt. Azoknak is, akik nem vallási indíttatásból zarándokolnak.
Legutóbb tegnap éjjel volt egy nagyon bensőséges esténk egy ilyen helyen. 2 napi esős gyaloglás után minél közelebbről akartuk megtámadni a Maragetaria hegy kettős, 1500 méteres csúcsait, ezért Foncebadonig gyalogoltunk, és későn érve oda, az utolsó 4 hely jutott nekünk meg egy lengyel házaspárnak a parókiai szálláson. Egy kedves önkéntes fogadott egyedül. Civilnek hittük, mint a többi hasonló szállás önkénteseit. Este a kis kápolnában lepődünk meg, amikor ferences csuhában jelent meg. Fráter Javier egyedül üzemelteti a házat. Hihetetlen alázattal, szerényen de annál nagyobb szeretettel, szimpátiával, együttérzéssel és derűvel. No, hát újra előadtunk egy újabb népdalt, ezúttal csak duóban. 
Reggel igazi baráti öleléssekkel búcsúztunk, es immár csodálatos tiszta időben másztuk meg a hegyet, majd egy nagyon nehéz, de gyönyörű ereszkedő hozott be mai szállásunkra, Molinasecara.
